Az év végi ünnepek közeledtével szinte csak olyan bejegyzéseket látni a szociál média felületeken, ahol a nő, az ezerkezű, bevásárol, süt-főz, sőt, mesterszakács, takarít, gyereket nevel, férjet és családtagokat kényeztet, meleg és díszes otthont teremt, saját magát is igyekszik ragyogóvá tenni, és még közben dolgozik is... És alig várja, hogy leülhessen végre egy bögre kávé mellé, és senki ne szóljon hozzá.
Ilyenek a mintáink, mind a családi, mind a környezet által elvárt, és a média is sok nyomást helyez ránk - és nem csak az ünnepek alatt, hanem mindig.
Nagyon nagy terhek alatt élünk mindannyian, ez alól nem kivétel a férfiak világa sem - ám nekünk, nőknek ott a külső-belső kényszer, a folytonos bizonyítani akarás, és még az örökös dilemma az anyaság és a karrier között is. Tudom, ezek közhelyek - de változott-e valami az életünkben, amitől elfelejthetnénk a közhelyeket?
Változott - rosszabb lett. Az anyagi nehézségek, amik az elmúlt években még súlyosabban érintik az egyedülálló nőket és a családokat egyaránt, még több munkát, még több beosztási készséget, még több éjszakai forgolódást és stresszt hoztak az életünkbe.
Tehetünk-e valamit ez ellen? Igen - persze, itt is közhelyeket puffogtathatok végtelen számra, de mégis igyekszem összefoglalni, van-e lehetőségünk változtatni a terheinken.
A szokásaink rabjai vagyunk. A családi szokások és minták jelentősen meghatározzák azt, ahogyan egy-egy ünnepnek le kell zajlania az "ideális" elvárások szerint. Érdemes megvizsgálni, hogy fel lehet-e bontani ezeket a szokásokat? Ki várja el tőlünk? Valójában miért engedelmeskedünk ezeknek?
Félünk a megszólástól. Attól, hogy lustának, nemtörődömnek, rossz anyának, rossz feleségnek minősítenek bennünket - de kinek is van joga ezt megtenni? Van-e joga bárkinek is ítélkezni felettünk?
Félünk saját magunkat képviselni és félünk nemet mondani. Valójában ilyenkor attól félünk, hogy ha nem hozzuk a szokott formánkat, elveszítjük a családtagjaink szeretetét és megbecsülését. Ha ez így van, akkor kik vagyunk a saját szemünkben, és kik vagyunk a családunk szemében?
Vajon a családtagok egy ép testi-lelki állapotú anyát, vagy a tökéletes karácsonyt várják el tőlünk? Ha csak tőlünk várják el, akkor hol követtük el a hibát? Ha erőnkön felül vállaljuk ezeket a terheket, akkor ezzel milyen kárt okozunk magunknak és a családtagoknak? Például milyen mintát örökítünk a gyermekeinkre? Érdemes ezt is végig gondolni.
Nem tudjuk szétosztani, delegálni a munkát, mert a tökéletességre törekszünk, vagy mert a családtagok úgy lettek szocializálva, hogy "ez meg ez az anya, a nő dolga". Nem véletlen, hogy az ünnepek környékén van a legtöbb veszekedés a családokban, hiszen ilyenkor megmutatkozik a családok szerkezeti hibája, a terhek és a felelősség egyenlőtlen elosztása, a "használom", vagy szeretem a családtagomat kérdése...
Nincs jó szociális hálónk a családon belül sem. Vannak családtagok, akik mindig segítenek, mindig ott teremnek, ahol baj van - és vannak, akik csak élvezik, hogy mások ilyenek. Nem dolgozzuk ki az adni és kapni egyensúlyát, sőt, számonkérését.
Nincs elég kalandvágyunk arra, hogy milyen például egy zsíroskenyeres-citromos teás karácsonyi kirándulás, amit egy - akár napokkal előbb - elkészített, vagy előkészített vacsora követ. Vagy milyen egy olyan karácsonyi nagycsaládos ebéd, amikor mindenki hoz egy tál ételt magával - "batyus-karácsony". Miközben mindenki fuldoklik az ételben, még megyünk egy-két-három kört a családban, ahol szintén mindenki fuldoklik az ételben, és megy a kukába, amit ilyenkor a terülj-terülj asztalkám megkövetel...
Az ünnepek után elfelejtjük, hogy mi vezetett odáig, hogy az utolsó csepp vérünket is szinte feláldozva kerültünk a karácsonyi (ünnepi) asztalhoz. Pedig érdemes lenne összeírni, mitől készültünk ki annyira, amennyire - nem véletlen, hogy az év végi ünnepek időszaka sokaknak a készülődés befejeztével a pihenés "megoldása" egy-egy alapos megfázás, influenza, ágyban fekvés lesz. Ha sikerülne összeírni, mi nem működött, mitől fáradtunk ki olyan végzetesen, akkor a januárt lehetne azzal kezdeni, hogy akkor most tényleg új időszak kezdődik, és a következő ünnepi, vagy egyszerűen a hétvégi női sokadik műszak így és így történik... Ideális lenne.
Mit kívánok idén karácsonykor? Megfelelési kényszer nélküli ünnepi napokat... És legyen így a jövőben is. A sok kihívás mellett legyen igényünk, önbecsülésünk, bátorságunk nemet mondani arra, ami meghaladja az erőnket. Nőként is, férfiként is.
Comments