Vajon mikor kezdődik el egy ember életében, hogy megtagadja az alapvető szükségleteit? Eléggé adja magát a válasz, hogy valószínűleg már csecsemőkorában, amikor nem azt, és nem úgy kapja törődésben, szeretetben, amire szüksége lenne. Nem kell nagyfokú elhanyagoltságra gondolni, elegendő az anya nagyfokú kifáradása, vagy rossz nevelési szokások, elvárások megöröklése ahhoz, hogy a kisbaba idejekorán megtanulja, hogyan alkalmazkodjon a rossz szokásokhoz is.
A kisgyermekkorral folytatódik, amikor már az intézményes szabályok is beérkeznek a gyermek életében. Nem akkor mehet ki például wc-re, amikor szeretne, meg kell ennie a számára nemkívánatos ételt is, és olyan dolgokhoz is idomulnia kell, amik nagyon rosszul esnek számára. Nem tudja megvédeni magát, nem tudja kifejezni a kívánságait, jelezni a határait, mert a "rendszer" nem erre neveli.
Felnőtt korra súlyos "idomulási" kényszerekkel rendelkezhetünk így, ami lehetett gyakran a túlélés egyik eszköze, de válhatott olyan saját szokásrendszerré is, amik önkorlátozást, súlyos önfegyelmet alakítottak ki bennünk, amit már szinte észre sem veszünk.
Mindez nagyfokú stressz alaphelyzetet hozhat létre, amit természetesként kezelünk. Megszokjuk azt, hogy az alkalmazkodás egyik feltétele, hogy az alapvető szükségleteinket elnyomjuk, és úgy éljünk, hogy ezzel az elnyomással sokáig nem is foglalkozunk. Érezzük a meghatározhatatlan feszültséget magunkban, fokozatosan felborul az életritmusunk, bioritmusunk, sok elfojtott harag és düh van bennünk, ami egyre több pszichoszomatikus tünetet okoz.
Mikre gondolok?
Vajon hányan vannak köztünk, akik akkor mennek ki a mosdóba, a dolgukat elvégezni, amikor szükséges? Hányan esznek akkor és úgy, ahogyan kívánják? Ki alszik annyit, amennyit szeretne, és ébred úgy, ahogyan szeretne? Ki tölti azokkal az ideje nagy részét, akikkel jó együtt lenni? És kik azok, akik naponta elfojtják magukban az ellenszenvet, ellenállást egyik-másik munkatársuk, vagy a munkahelyi környezet mérgező légköre miatt?
Kik azok, akik a bántalmazójukkal - aki lehet szülő, élettárs, főnök, barát - minden nap megalkuvással, elfojtással, félelemmel teli légkörben vannak együtt?
A stressz a legnagyobb bántalom a mai életünkben. A látható és láthatatlan stressz körülvesz, sőt, beköltözik minde porcikánkba. Egyre többet tudunk arról, hogy ez a mérhetetlen stressz, amit még kiegészít a rengeteg kéretlen információ, ami a mindenféle médián keresztül ömlik felénk, milyen sok betegségnek az oka és alapja. Sőt, már nem is tudunk egy magasabb stresz-szint nélkül jóformán létezni sem, saját magunk is keressük a stressz-forrásokat, gondolok például a tömegesen jelen lévő "pörgetésre", az okostelefonon keresztüli iszonyatos mennyiségű információ-felvételre. Sokan vannak a megfigyelésem szerint, akik "multitaskingolnak", pörgetnek, másodpercenként óriási információ-halmazt vesznek fel a telefonjukon keresztül. Így próbálják túlterhelni az agyukat, hogy ne azzal foglalkozzon, ami az életük valódi stressz-forrása.
Mit tehetünk az alapvető szükségleteink helyreállítása érdekében? Ez lehet az egyik legfontosabb kérdés, amit a stressz-túlterheléssel szemben végig kell gondolnunk.
Mik a wc-zéssel kapcsolatos lehetőségeink és szokásaink? Hogyan tudjuk megteremteni az alapvető anyagcsere-ritmusunkat? Felismerjük-e, mikor kell már elmenni kis wc-re, és engedelmeskedünk-e ennek a szükségletnek? Meg tudjuk-e teremteni a nagy wc-zés ritmusát és nyugalmas körülményeit? Úrrá tudunk-e lenni a székrekedésen, vagy hasmenésen?
Mik az étkezéssel kapcsolatos szokásaink, ritmusunk? Milyen ételeket tudunk fogyasztani? Mik a folyadék-fogyasztási szokásaink? Milyen jó, vagy rossz élvezeti étkezési és ivási szokásaink vannak? Hogyan tudjuk ezeket minőségi szintre emelni? Nem mellékes téma, és megér egy külön bejegyzést hamarosan: az energiaitalok elképesztő mennyiségű fogyasztása, amik rosszak, károsak, iszonyatos ízük van, és még iszonyúan sokba is kerülnek. Mit lehet helyettük inni? - írok erről hamarosan.
Milyenek az alvási szokásaink? Elegendő, pihentető alvásban van részünk, vagy zaklatott, hiányos, kevés alvással kell megelégednünk? Korai, traumás ébredéssel, amit az ébresztőóra diktál?
Milyen a napunk ritmusa, mennyi benne a munka, a pihenés, a szeretteinkre, vagy hobbira, kedvtelésekre forított idő? Mennyit tudunk jólesően mozogni, sétálni, a természetben lenni?
Milyen emberekkel vagyunk körülvéve a napunk jelentős részében? Azokkal, akikkel jó együtt lenni, egyenrangú kapcsolatot élünk meg velük, meleg, kedves, elfogadó légkörben, vagy gyomorgörccsel és feszültséggel teli?
Mennyi az én-időnk? Mennyi energiát tudunk fordítani arra, ami számunkra fontos?
Nem minden alapvető szükségletet érintettem, de a legfontosabbakra igyekeztem felhívni a figylemet. Ha stressz-oldásban, stressz-csökkentésben gondolkodunk, érezzük, hogy valamit most már tenni kell, akkor ezeket az alap kérdéseket végig kell godnolni. Ezáltal az életmódunkat, életvitelünket is végig gondoljuk, és ha súlyos eltérésekre derül fény, bizony elég gyorsan változtatni kell(ene) rajta.
Comments